love, piece, unity

szörnyen hiányzik a blogélet. hiányzik az, amikor ráérek blogolni, és nem aprózódom el annyira, hogy mire ide jutok, addigra egyrészt már minden érzésemet és történést kiadtam valahova, másrészt annyira elfáradok, hogy borzasztó a gondolat is, hogy rendeznem kellene az elmúlt napok eseményeit.
közben nyomaszt a tudat, hogy a blogom nyilvános, hogy bár nem írtam le magamról semmi titkosat, de mióta megtaláltak, csak csírázik a szorongás. (viszont a pizsamapartink intézménye egészen átalakulna a jelszavazással, és attól is nyomott lennék)

nem tudtok így nekem drukkolni az interjúkhoz, pontosabban mondva én nem kapom meg a betevő drukkolást, nem tudtok lehúzni a sárga földig egy szerelmes nap után, és nem tudtok velem örülni azoknak a szupercsodálatosaztakurva eredményeknek, amiket elérek magamban, másokkal, meg a buzi kis világgal.

és ezt én igen sérelmesnek találom...jó lenne, ha már máshogy lenne.