Sűrű elnézést kérések közepette, engedjétek meg, hogy újabb, és remélhetőleg egyben utolsó költözést jelentsek be. Az új szolgáltatóval reményeim szerint minden public-nem public/szaftos-nem szaftos kérdésem megoldódni látszik, mivel terv szerint egyes bejegyzéseket tudok majd jelszavasítani.
Szóval arra kérlek benneteket, kövessetek, és javítsátok a linkemet a http://nekemmost.wordpress.com/ ra, és szorítsunk együtt, hogy most már végre jó legyen miiinden. (cserébe mind a közel 1400 korábbi bejegyzés elérhetővé válik)
köszönöm a rugalmasságot :)
azt mondta: emberfeletti, amit értünk teszel.
nagyon tetszik ez a szó. másfelől meg miért teszek valóban emberfeletti dolgokat olyan valakiért (bár ő azt mondta, értünk), akit egyáltalán nem tekintek olyan emberfelettinek. megint másfelől ha ilyen hosszú idő alatt őt engedtem csak be, akkor nem nevezhető mégis emberfelettinek? vajon az teszi emberfelettivé az illetőt, hogy annak látjuk, vagy, hogy kizárólagos jogok birtokosaként egyedüli kiválasztott?....
annyira tavasz van ebben a 3,6 fokban itt, hogy ezen a kora délutánon .,_#&!!@&*********....˘^ˇ)%6~ˇ^˝´˙`˛°˘.....
mmmmm...
ma olyan interjún voltam, (kézdörzs-kézdörzs), ahova lövésem nem volt, hogy kerültem. gondoltam biztos olyan béna vagyok, hogy régen pályáztam, és elfelejtettem. persze ott is megkérdezték, honnan kerülök ide, ügyesen úgy csináltam, mint aki nyílván pályázott.
csak délután derült ki, hogy valaki átnyomta az önéletrajzom, aki elfelejtett erről engem értesíteni...
a történetem nem egyedi. nem az első, és nem az utolsó eset. és senkit nem lehet megvédeni tőle, engem sem lehetett. az elmúlt egy óra elejét egyedül üvöltéssel ("neeeeeee!!!!!!"), a másik felét artikulátlan zokogással töltöttem. nem tudom mit tanultam belőle. most dühös vagyok, és kemény, mint a wolfrámkarbid. nem tudom mit képzelnek emberek. ezt magamra, és Őrá is értem. nem akartunk ártani egymásnak. a világot adtuk, és vettül el ebben a másfél évben. mindenki pótolható. mindenki tovább tud lépni.
neveltem egy csodálatos virágot, minden porcikám tele van a szirmaival, és ennyi, amivel meg kell elégednem.
(azt mondja, félreértettem...kívácsi vagyok, van e folytatás)
az egyik telefon hívásban én szakítok majdnem, mikor becsörög a másik dalia, aki 10perce szakított éppen. ezek a dolgok egy időben történnek, miként az én ész és szív darabjaim is egyszerre ontják remek ötleteiket a nyelvemre.
egyébként meg semmi baj nincsen, mert reggel interjúra megyek, és szépen megnőttek a körmeim, meg a fürdőszobában is fel van seperve.
van, hogy állsz a tóban a farönkön, kurva szarul érzed magad, de ha előre lépsz egyet, taccs bele a vízbe, ha hátra lépsz egyet, akkor csobb bele a vízbe, így inkább állsz még egy kicsit a száraz fadarabon. közben túráztatod az agyad, hogy soha nem fogsz kiúszni, amíg nem ugrassz, de a vízben hideg van, a part meg messze.
van aki jobban szereti, ha lökik. akkor meg úszás közben gondolhatsz arra, hogy ha kimászol, kinyírhatod a lökő embert.
ma az volt a délutáni programom, hogy észleltem, hogy nem látok szemüveg nélkül, levakartam magamról cápát, mintegy egy óra alatt, hogy megkeressem az eszközt, majd nem találtam.
kétségbe estem, nyomoztattam utána, rájöttem, hogy bár teljesen lehetetlen, hogy én ilyesmit elhagyjak, de csak a vapianoban lehet.
elmentem az étterembe, csúcsforgalomban budára, közben 4x kaptam infarktust odafele, 3x visszafele.
utána nem mertem hazajönni, mert tudtam, hogy agyvérzést is kapok, ha itthon megtalálom ezek után, de még nagyobbat, ha nem....
majd hazajöttem, és ott volt a bárszéken. semmi más, semmi pulcsi, könyv, táska, semmi! egyes egyedül a szemüveg a széken....hörr.
UPDATE: a szoliban hagytam a kocsikulcsom, és elfelejtettem fizetni.
tegnap beleégett egy film részlet a tudatomba. szívesen idézném jelenetestül, de nem rendelkezem az anyaggal... (nem azért, mert bármely felvonultatott érzéssel közösséget szeretnék vállalni!)
vese-transzplantációs műtét után fekszik az ágyban a Szerető, aki pár nappal korábban a Férfinak adta az egyik veséjét, ezzel megmentve szerelme életét. az volt a koncepciója, hogy mivel ekkora áldozatot hozott, Férfi nyilván őt fogja választani. habár már 3 éve együtt vannak, és ez alatt a beteg pasi nem tudott dönteni a felesége és Szerető között.
vizitkor panaszkodik a Szerető kétségbe esve: "eltelt 3 nap, a Férfi nem hív, nem keres, lehetetlen, hogy ennyi idő alatt nem választott!" mire az orvosa: "eltelt 3 nap, a Férfi nem hívja, nem keresi, szerintem választott..."
?? dehát neki adtam a vesémet?!
egészen megdöbbentem még saját magamat is, hogy milyen hatékonyan, és gyorsan tudom kezelni újabban a depresszió gyanús támadásokat. és csak azért nem olvashattok ezekről bővebben (pedig milyen jó lenne, ha meglenne már csak emléknek is), mert a levlistázás megöli a blogger életet... :(
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)