tegnap beleégett egy film részlet a tudatomba. szívesen idézném jelenetestül, de nem rendelkezem az anyaggal... (nem azért, mert bármely felvonultatott érzéssel közösséget szeretnék vállalni!)
vese-transzplantációs műtét után fekszik az ágyban a Szerető, aki pár nappal korábban a Férfinak adta az egyik veséjét, ezzel megmentve szerelme életét. az volt a koncepciója, hogy mivel ekkora áldozatot hozott, Férfi nyilván őt fogja választani. habár már 3 éve együtt vannak, és ez alatt a beteg pasi nem tudott dönteni a felesége és Szerető között.
vizitkor panaszkodik a Szerető kétségbe esve: "eltelt 3 nap, a Férfi nem hív, nem keres, lehetetlen, hogy ennyi idő alatt nem választott!" mire az orvosa: "eltelt 3 nap, a Férfi nem hívja, nem keresi, szerintem választott..."
?? dehát neki adtam a vesémet?!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
5 megjegyzés:
hellinger szerint az adásnak és kapásnak egyensúlyban kell lennie egy kapcsolatban. az egyik ad, majd a másik, mindig egy kicsivel többet, stb. ha csak az egyik ad folyamatosan, a másik kimenekül a kapcsolatból, a rá nehezedő nyomás miatt. óvatosan a vesék elherdálásával.
Nem tudom, ki az a Hellinger, de Hobelevanc szerint az adok és kapok szinte sosincs egyensúlyban egy kapcsolatban. A kérdés csak az, hogy mekkora a különbség, elviselhetö vagy vállalható-e.
Hellinger, aki családot állít:)
szerintem a hosszú kapcsolatokban egyensúlyban van, csak más csatornákon. (én szerelmet vallok minden nap, te veszel nekem táskát) ha minket ez kielegit, akkor egyensulyban van.
Meg cipőt. :)
Én a menekülős típus vagyok, ha túl sokat adnak. Eleve nehezen fogadok el bármit is, legyen az a szeretlek szó.
Össze kéne kettötöket gyúrni :)
Megjegyzés küldése